2008. augusztus 12., kedd

Fogszabályozós öngyilkosság

Figyelj mindig, hogy kevét zöldség vagy gyümölcs legyen a szádban, mert könnyen úgy járhatsz, mint én ma ebéd közben. Tanulságos, rövid és elkerülhető történet következik. 

A gyűrűbe beleakadt az uborkasaláta, és lecsúszott a torkomon, de nem tudtam lenyelni. Persze simán ki lehetett piszkálni, és már semmi gond nem volt, de meglepő tud lenni, ha lelóg valami a torkodon, és nem tudod lenyelni. Ne pánikolj, cselekedj hamar. :)

2008. július 28., hétfő

Hallgatásom oka :)

Kedves Olvasóm!

Sokáig nem voltam, aminek egyetlen oka volt: tulajdonképpen semmi különös nem történt a nehéz első hetek után. Úgyhogy mostantól témát váltok, és nem is a kellemetlenségeimről lesz szó, hanem mindenféle fogszabályozós témáról.

Általában előre-hátra is mozgott az egyik első fogam, jelenleg minden alsó fogamnak van hely, nem kell már a cápaharapástól félnem, és attól sem, hogy megint hátra kell tolnom az állkapcsomat, ha össze akarom csukni rendesen a számat.

Holnapután megyek az első aktiválásra, hiszen az utóbbi napokban semmi nem történt a fogammal, semmilyen mozgás nem volt.

Nemsokára elérhetővé teszem a hírlevelet sok okos és hasznos információval :) Addig is nézz vissza!

Rita

2008. július 11., péntek

Tilitoli 2.0

Nagyon "aktív" vagyok, ami a fogmozgást illeti, bár már tudok rágni, de harapni azt sose (meg nem is akarok, nehogy valami elöl is letörjön).
Felváltva használom a habszerű fogkrémet, meg a sűrű fogerősítő fogkrémemet (igaz, hogy mikor naponta használtam, akkor is tört le a fogamból).


Szendvicsevéshez melegen ajánlom a kés használatát, 6-ba, majd még félbe vágni a falatokat. Így meg bírtam enni egy zsemlét különösebb kellemetlenség nélkül, és jól is laktam, mert megrágtam. Ez aztán a fogszabályozós fogyókúra!

2008. július 4., péntek

News a nyúzásról

Aki azt hinné, hogy csak az első pár napban tud fájni a fog, meg talán még párszor alakulgat, annak szólnék, hogy már 3-4-ik alkalommal van olyan fogmozgásom az első hónapomban, hogy nehezemre esik fogat mosni. Egészen pontosan akkor lesz látható, hogy milyen változásokat csinál az orvosom, ha meglátod a breketteket sorban, úgyhogy nemsokára lesznek szép közelik a kék-fehér csodáról. :)

Önligírozó fogszabályozóm van (ezt nemrég tudtam meg), ami kevesebb orvoshoz járást jelent. A mechanizmusáról meg fogom kérdezni az orvosomat, mindenesetre ébredtem már arra, hogy roppan a fogam, aztán húzza ezerrel a szerkezet lejjebb. A szemfogaim így már egészen normális helyen vannak, eddig magasan voltak az állkapcsomba ágyazódva.

Na de fogroppanás máshogy: sajnos a fogszabályozóval tényleg önmegtartóztatást kell gyakorolni, ami a magos és kemény ételeket illeti. Kedvenc svéd áruházunk éttermében a szemfogamról letört egy adag zománc, amitől majdnem szívrohamot kaptam, de aztán hazaérve láttam, hogy nem is olyan nagy a baj.

Mindenesetre a svéd, barna magoskenyeret és társait nagy ívben kerüld el, mert én már pórul jártam a majszolásukkal.

2008. június 29., vasárnap

Állandó fogszabályozó 13 évesen?

Mai "újság":

A hazai tinik rémálma, hogy feltegyék nekik a ragasztott fém fogszabályzóikat, mert itt leginkább csak kicsúfolják őket azok, akik 10-15 év múlva hasonlóan fogszabályzót fognak kapni - vagy annak hiányát szenvedik meg.

A téma aktualitása: unokaöcsémnek is állandó fogszabályzója lesz.

Miért, miért most, és miért lesz neki később jó?

A fogai nem férnek el az állkapcsában. Eddig éjszakait hordott, de annyira gyorsan változik a szája, hogy a fogszabályozó-orvosa azt mondta, itt állandóra lesz szükség.

A kezelése húzásból és a készülék használatából áll majd. Azzal, hogy most kihúzzák a fogát, egy csomó kellemetlenséget spórol meg magának a jövőben.

Például lehet, hogy kihúznák később, de a fogai még inkább kuszák lesznek, ami kényelmetlenebb beavatkozással jár, hogy kihúzzák a fogát.

Az is lehet, hogy a nehezebb tisztítás miatt hamarabb romlani kezdenek a fogai.

Vagy csak egyszerűen elkezdi zavarni ez az állapot akkor, mikor már drágán és körülményesen tudja megcsináltatni azt, amit fiatalon némi önfegyelemmel és vagánysággal kijavíthatott volna.

Szóval minél előbb elkezded, annál szebben és könnyebben alakul át az optimális formára a fogsorod!

Nemsokára újra jelentkezem saját hírekkel :) Várlak vissza!

2008. június 23., hétfő

Aktív vagyok még mindig!

A fenti kijelentés természetesen arra utal, hogy a fogaim ismét erőteljes mozgásba lendültek! Az első hat fogam felül ismét a "régi", vagyis izegnek-mozognak, fészkelődnek, mocorognak, alaphelyzetben kicsi szúró fájdalmat érzek, és fogmosásnál fájnak (mert éppen a "cápaharapásból" jön kifelé a jobb felső egyes, és a bal felső szemfogam lejjebb mozdult).

Ilyenkor, amikor kifejezetten érzem a változást a számban, nem is szoktam a fogaimat terhelni, illetve amúgy sem, elég nekik, hogy vízszintesen nyomást fejt ki rájuk a szerkezet. Reszelt gyümölcsök, hátul rágás és nagyon gyors fogmosás - túlélési tippem Azokra a napokra, mikor nem fogsz felhőtlenül beleharapni egy szendvicsbe.

2008. június 18., szerda

Téged miért érdekel a fogszabályozás?

Legyünk interaktívak!

Oszd meg velünk, ha már nagyon várod vagy nagyon nem, és azt is, hogy milyen tapasztalataid vannak :) Minden hozzászólást örömmel és szeretettel fogadok minden Olvasóm nevében is!

Kérdésekre is válaszolok :) Szavazz és mesélj!